A hetvenes években szélsőségesen megugrottak az olajárak, üzemanyaghiány lépett fel, hosszú sorok álltak a benzinkutaknál, és világszerte szűkösek lettek a készletek. Ezek az események pánikot váltottak ki a piacon. A helyzet végül javult, ahogy nőtt a kitermelés olyan területeken, mint az Északi-tenger, az olajárak azonban továbbra sem lettek kiszámíthatók.
A 20. században az olaj a világgazdaság meghatározó nyersanyagává vált. Hajtotta a kereskedelmet, a közlekedést, a háztartásokat és az üzemeket, felhasználása pedig tovább bővült: ma a műanyagok, a műtrágya és a gyógyszerek alapanyaga. Az elmúlt ötven évben a hordó ára mindent megjárt három dollártól száznegyvenhétig, egyszer pedig még a nulla alá is.
Mi mozgatja valójában az olaj árát
Mielőtt az évszámokra térnénk, érdemes megérteni egy mechanizmust, mert az egész történeten végigvonul.
Az olaj iránti kereslet rövid távon nagyon merev. Ha az ár megugrik, az emberek attól még bejárnak dolgozni, a gyárak sem állnak le; a fogyasztás csak kicsit és lassan csökken. Ugyanilyen merev a kínálat is: egy új mező nem áll termelésbe egy hónap alatt, egy lezárt kút pedig nem indul újra egyik napról a másikra.
Ebből következik, hogy az árat nem annyira a teljes fogyasztás dönti el, hanem a szabad tartalékkapacitás, vagyis az, hogy naponta hány hordót tudna a piac ráadásul szállítani, ha kellene. Ha ez a tartalék bőséges, egy kiesést elnyel a rendszer, és az ár alig mozdul. Ha kevés, elég egy háború, egy sztrájk vagy egy hurrikán, és az ár több tíz százalékot ugrik.
Ezért váltakoznak a grafikonon a meredek felfelé ugrások a hosszú, lassú csökkenésekkel. Felfelé a hiánytól való félelem hajtja az árat, lefelé az új kitermelés nyomja, amely erre a félelemre néhány év késéssel reagált.
Mérföldkövek, amelyek átírták az olaj árát
Kulcsfontosságú árszintek dollárban hordónként. A hullámvonallal jelölt adatok hozzávetőleges éves szintek, a többi konkrét, dokumentált jegyzés.
Olajembargó (1973 – 1974). A kőolaj-exportáló országok szervezete korlátozta a kivitelt azokba az államokba, amelyek a jom kippuri háborúban Izraelt támogatták. Az ár nagyjából három dollárról tizenkettőre ugrott, és sok ország ekkor találkozott először energiaválsággal.
Iráni forradalom (1979 – 1980). A forradalom leállította az iráni kivitelt, és csökkentette a világ kínálatát. Az ár hordónként negyven dollár közelébe kúszott, ami az akkori viszonyok között a mai kétszázzal összevethető sokk volt.
A piac ellencsapása (1980 – 1986). A magas árak azt tették, amit a magas árak mindig: ott is megérte kitermelni, ahol korábban nem. Az OPEC-en kívüli új termelés elárasztotta a piacot, az ár pedig negyven dollárról tíz alá esett.
Első öbölháború (1990 – 1991). Kuvait lerohanása kiütötte a Perzsa-öbölből érkező szállítmányok egy részét, az ár pedig néhány hónap alatt húsz dollárról negyvenre kétszereződött.
Kína felemelkedése (2000 – 2008). Ez nem sokk volt, hanem hosszú húzás. A kínai ipari terjeszkedés évről évre emelte a fogyasztást, miközben az új kitermelés nem tartott lépést. A szabad kapacitás szinte nullára fogyott, és 2008. július 11-én a WTI 147,27 dolláron forgott, ami máig a névleges rekord.
Palaforradalom (2010 – 2016). Az amerikai palakitermelés naponta millió hordókat tett hozzá a kínálathoz. Az OPEC úgy döntött, nem védi a piaci részesedését, az ár pedig száz dollárról harminc alá zuhant.
2020. április: a nap, amikor az olaj a semminél is kevesebbet ért
Ezt a pillanatot a szokásos összefoglalók gyakran pontatlanul írják le, úgyhogy nézzük helyesen.
A covidos korlátozások gyorsabban törték le az üzemanyag-fogyasztást, mint azt bárki várta. Az olaj azonban nem hagyta abba a folyást, mert a kutak leállítása drága és lassú. A többletet valahol tárolni kellett, az oklahomai Cushingban lévő tárolókapacitás pedig, vagyis az amerikai kontraktus fizikai teljesítési helye, kezdett megtelni.
Aki a májusi WTI-kontraktust tartotta a lejárat előtti napon, bajban volt. Vagy találnia kellett helyet a hordók fizikai tárolására, vagy fizetnie valakinek azért, hogy átvegye őket.
Ez a nap jó lecke arról, miben különbözik egy nyersanyag ára a rá szóló kontraktus árától. Ha származtatott ügyleteken keresztül kereskedik, a lejárat és a fizikai szállítás nem részletkérdés, hanem maga a lényeg.
2022: az orosz invázió és a második csúcs
A covidos zuhanás után a kereslet úgy éledt fel, hogy a kitermelés nem nőtt vele, a februári ukrajnai invázió pedig egy amúgy is feszes piacot ért. A Brent 2022 márciusában 139,13 dollárra ugrott, alig pár dollárral a 2008-as rekord alá. Az amerikai WTI 130 dollár fölé került.
Ugyanaz a minta volt, mint 1973-ban és 1979-ben: geopolitikai sokk egy kicsi szabad kapacitású piacon. És mint mindig, a visszavonulás akkor jött, amint a szállításokat átirányították és a fogyasztás alkalmazkodott.
Mennyi ez mai pénzben
Itt az a csapda, amelybe a történelmi árak szinte minden összefoglalója belesétál. Tizenkét dollár 1974-ben és tizenkét dollár ma nem ugyanaz.
Az amerikai dollár inflációját figyelembe véve az 1980-as csúcs mai pénzben ugyanabba a ligába kerül, mint a 2008-as névleges rekord, egyes deflátorok szerint fölé is. Fordítva, az elmúlt évek „drága” olaja a tisztítás után inkább átlagosnak látszik.
A gyakorlati következtetés egyszerű. Ha évtizedeken átívelően hasonlít össze árakat, reálértéken hasonlítsa. A névleges grafikon azt mondja meg, mennyit fizettek, azt nem, mennyire fájt.
Hol követheti az olajárakat
Az amerikai WTI aktuális jegyzését grafikonnal együtt a WTI olaj oldalon találja. A történetet ott folyamatosan látja, nem csak mérföldkövekben, így jól kiegészíti ezt az áttekintést.
Összegzés
Fél évszázadnyi olajár egyetlen mondatban összefoglalható: az ár akkor lő ki, amikor elfogy a tartalék, és akkor esik, amikor a magas ár új kitermelést kényszerít ki. Az 1973-as embargó, az 1979-es forradalom, Kína 2008-ban és a 2022-es háború ugyanannak a motívumnak a változatai.
2020 áprilisa pedig arra emlékeztet, hogy nyersanyagoknál kontraktussal kereskedik, nem magával az árucikkel. Az egész számsor pedig csak akkor nyer értelmet, ha mai pénzre számítja át.